Insightful

Insightful

Hajápolás

2017. augusztus 01. - insigthful.noemi

Sziasztok! Ma a 2 kedvenc hajápoló termékemet hoztam el nektek, nagyon szeretem mindkettőt. Kezdjük a Garnier Fructis oil repair 3 hajbalzsammal: hát ennek a terméknek valami fantasztikus az illata, egyszerűen nem tudok ráunni. Ebből már elég sokat elhasználtam, kb. ez a hatodik, amit most használok. Azt ígéri, hogy táplálja, puhává és fényessé teszi a hajunkat, hát ez többnyire igaz is szerintem, bár én megmondom őszintén, az illata miatt szeretem. :D Érdekesség a termékkel kapcsolatban, hogy - nem tudom említettem-e már, de nekem göndör hajam van - ha ezt használom, jobban begöndörödik, mintha csak simán balzsamozás nélkül mosom meg. Az illata sokáig benne marad a hajamban, ami plusz pont, mert rajtam semminek nem marad meg az illata. Főleg hajmosás után, és azon a napon erősen érződik, de még másnap is érzem, ami nálam tényleg ritkaság. Viszont egy dolog van, amit nem szeretek teljesen, hogy nekem alapból ilyen szállós a hajam, és ezt nem teljesen hozza helyre, bár segít rajta, de nem múlik el. Viszont tényleg fényes lesz, szép, egészségesen csillogó a napon, és puha is. Az árára már nem emlékszem pontosan, általában akciósan csapok le rá, de szerintem ilyen 500-800 forint között lehet. Összességében szeretem ezt a terméket, ezért 4,5 pontot adok rá. :)

Második hajápolónk a Kallos aloe hidratáló és regeneráló hajpakolás, amit anyukámtól kaptam néhány hete,  mert szeretem az aloes dolgokat, és ezt is nagyon megszerettem. Még csak pár alkalommal használtam, de eddig teljesen jó. Az illata semmi extra, olyan semmilyen igazából, de ezt elnézem neki, mert amit az első használat után tapasztaltam az már rögtön meggyőzött. :D Nagyon fényes és nagyon puha lett tőle a hajam, hajmosás után egész nap nem bírtam betelni vele, annyira tetszett. Nekem amúgy is eléggé száraz a hajam, és ez jó volt rá. További pozitívum még az ára, itt sem tudom pontosan, hogy mennyi volt, de csak pár száz forintba került. Ami nálam előny, mert elég sokat használok el belelő, így mindig hamar elfogynak. Ezért is szoktam a Garnier balzsamot csak ritkábban használni, mert azt nagyon hamar elhasználom. Bár most mindkettő még majdnem tele van, így egy ideig elleszek most velük, aztán meg szerintem körülnézek még a Kallos pakolások között, és tesztelgetem őket. Erre is 4,5 pontot adok. :) Mindkettőt szeretem, és teljesen elégedett vagyok velük. Próbáljátok ki, szerintem nem fogtok csalódni. :)   

Essence False Lashes Mascara

Sziaszok! Mai témánk ez az Essence szempillaspirál. Mint gondolom sokan közületek, én is Karinnál hallottam erről a szempillaspirálról, és mivel neki annyira tetszett, úgy döntöttem én is kipróbálom. Szempillaspirálok tekintetében eléggé válogatós vagyok, és folyamatosan keresem a megfelelőt. Ezt a spirált pár napja vettem meg, és még csak háromszor használtam, úgyhogy most az első tapasztalataimat mesélem el róla. Sok helyen olvastam, és tényleg, nagyon sok festéket vesz fel. Le szoktam húzogatni belőle a szempillaspirál oldalára, bár még így is elég sok marad rajta. A kefe kialakítása viszont tetszik, szerintem tök jól működik, csak a sok festékkel vannak apró gondjaim még, mert így kicsit összetapasztja a pillákat. Bár az igaz, hogy szépen hosszabbítja őket, ezzel teljesen meg vagyok elégedve, csak ne lenne ez a kis összetapasztás, emiatt levonok tőle 1 pontot. :D És számomra még az is érdekes volt, hogy kicsit nehezen tudtam ma leszedni, nem tudom miért. Szétkentem a szememen, szépen pandásra, aztán még egy kicsit szenvedtem a lemosással. :D

Összességében meg vagyok vele elégedve, még próbálgatom. Az ára elég normális, 1100ft-ért vettem azt hiszem. Nem rossz termék, nem tudom, ha elfogy újra venném-e, szerintem ezt még az idő dönti el, de egyelőre nem nyűgözött le, majd még barátkozunk egy kicsit. 4 pontot adok rá az 5-ből. Ha hosszú szempillákat szeretnétek magatoknak varázsolni, próbáljátok ki. :)  

Balea Golden Shine testápoló

Sziasztok! Mai termék egy Balea testápoló, amiről már korábban is akartam írni, csak nem tudtam eldönteni, hogy tetszik-e, vagy mégsem. :D Először is, az ára tök jó, és tetszik a csomagolása. Bár tudom testápoló, én csak a kezemen használtam eddig, már kb. 1 hónapja megvan, de valahogy nem csábított a gondolat, hogy más részekre is tegyek belőle. Talán az illat miatt, semmihez nem tudom hasonlítani, elég szokatlan, és nem is tudom, hogy jó-e, erősen vegyesek az érzelmeim ezzel kapcsolatban. 

Könnyű állaga van, nem túl zsíros, hamar beszívódik, ez tetszik benne. Viszont, ez nem tudom az én hibám-e, de néha használat után, van egy része, ami nem szívódott be, és kis darabkák jönnek le a kezemről, ami nem túl barátságos dolog. :D  Eléggé száraz a kezemen a bőr, főleg télen, akkor erős hidratálásra van szüksége, de ilyenkor ez is teljesen megfelel. A csillámok is tetszenek benne, nincs túl sok belőle, épp jó. 

Nem vagyok teljesen lenyűgözve, de valószínűleg elhasználom az egészet, legalább a kezemre. Viszont utánaolvastam, és szinte mindenki jó dolgokat mondott róla. Én 5-ből 3 pontot adok rá. Ha kíváncsiak vagytok rá, egy próbát megér! :) 

Kávés testradír házilag

Sziasztok! Tudom, kicsit megkésve, de jelentkezem a beígért harmadik testradírral. Ez, a másik kettővel ellentétben otthon elkészíthető, ezért olcsóbb is, és személy szerint nekem ez a kedvencem. Én úgy szoktam elkészíteni, hogy összegyűjtöm egy kisebb edényben a kávézaccot, teszek hozzá tusfürdőt, hogy krémes állaga legyen, és egy kevés kókuszolajat, szerintem ez utóbbi nem fontos, van hogy én is elfelejtem, de ha épp eszemben van, hozzáadom. Ezeket jól elkeverem, és már kész is a szupergyors testradírunk. Szerintem nagyon jól radíroz, teljesen meg vagyok vele elégedve. Nyugodtan használhatok belőle többet is, mert tudom, hogy nem méregdrágán vettem a boltban, amikből sosincs szívem egy nagyobb adagot kinyomni. :D Használat után mindig pihe-puha a bőröm, öröm hozzáérni. Majd egy alapos testápolózás, és a bőrünk nagyon boldog lesz a sok törődéstől :D Olvastam róla, hogy arcradírnak is tökéletes a kávézacc mézzel összekeverve. Bár én az arcomra nem próbáltam még, mert nekem elég problémás bőröm van, és ott nem igazán szoktam radírt használni, talán csak jobban ártanék vele, de erről a témáról később még szívesen beszélek, ha többet szeretnétek hallani a problémás bőrről.

Én az egész testemet át szoktam ezzel radírozni, kb. hetente egyszer, mert azért elég erősnek mondanám a szemcséit. Összességében nagyon szeretem, 5-ből 5 pontot adok rá, semmi negatívumot nem tudok mondani. Talán egyetlen probléma, hogy mire végzek, a fél fürdőszoba kávézaccos, de hát ezen aztán nem nehéz segíteni. :D Próbáljátok ki, ha tehetitek, szerintem egy próbát nagyon is megér. :)  

Balea testradír

Sziasztok! Itt a következő testradír, amiről szó lesz. Ez egy baleás olajos testradír. Ez volt az első testradír, amit használtam, mert amikor elhatároztam, hogy venni akarok valamilyen radírt erről hallottam épp, ezért elmentem és beszereztem. Először is 1200ft-ért vettem kb, ami szerintem nem számít nagyon olcsónak, de kellett valami, úgyhogy megvettem. Hát, első tapasztalatom, mikor itthon kinyitottam, hogy nagyon tetszik az illata, viszont az állaga kicsit furcsa. Hát, ez úgy néz ki, hogy van az alsó réteg, ebben vagy úgymond a "lényeg", a radírozó rész. Ez egy nagyon szilárd réteg volt, elég volt feltörnöm az ujjaimmal. Fölötte pedig egy olajos réteg, teljesen különválva az alsótól, és ezt a kettőt kellett összekeverni használat előtt, ami egy picikét nehézkes, de nem vészes. Szerintem teljesen jól radíroz, ezzel meg voltam elégedve. Viszont, használat után hagy egy enyhe olajos réteget a bőrön. Ez engem nem zavart különösebben, de sok olyan véleményt olvastam, hogy ezzel nem voltak mások túlságosan kibékülve. 

Összegezve a termék maga nem rossz, a 2 külön réteg és az összekeverés problémás kicsit, de ennyi. Az illatát én nagyon szerettem, az ára számomra kicsit túl sok. 5-ből 3 pontot adok rá. Nem hiszem, hogy bármikor újra megvenném, de meg voltam vele elégedve, mikor használtam :) 

Joanna Naturia Testradír

Sziasztok! Gondoltam beszélhetnénk a testradírokról, 3 különböző félét szeretnék nektek megmutatni, mert én sokáig nem használtam ilyesmit, viszont nagyon problémás a bőröm mindenhol, arc, test, úgyhogy szükségét éreztem nemérég elkezdeni. Elsőként ez a Joanna Naturia radír. Őszintén, még talán csak egyszer-kétszer használtam. Viszont, tetszik. :D Úgy mentem el a boltba, hogy konkrétan ezt akartam megvenni, mert úgy hallottam nem rossz és jó árban van (ellentétben a Baleással, amiről a következő bejegyzésben fogok beszélni). A boltban 2 illatot találtam, ezt a körtéset és még egyet, hát mikor ennek megéreztem az illatát, azonnal megszerettem, szerintem nagyon jó. A másikra nem emlékszem már, az sem volt rossz, de valahogy ez volt az, amit éreztem, hogy oké, én akarom ezt az illatot. Aztán megláttam, hogy eredeti ára 500ft, de most akciósan 400-ba került, ezért örültem is. Nem mondanám, hogy túl nagy kiszerelés, mert én igazából nagyobbra számítottam, de szerintem ez is elég lesz egy ideig (kiegészítve a házi készítésű radírommal, amiről hamarosan beszélni fogok). A szemcsékkel meg vagyok elégedve, nem túl picik, szépen radíroz. Használat közben végig éreztem ezt a finom körtés illatot, zuhanyzás után nem érződik, viszont rajtam semmi nem marad meg, a tusfürdők sem, úgyhogy ezt nem is vártam. 

5-ből 4,5 pontot adok rá. Nincs vele problémám, finom illat, az ára sem rossz, bár mint láthatjátok majd a következő radírnál, olcsóbban is meg lehet úszni, csak emiatt vonom le tőle ezt a fél pontot. Összességében jó kis termék. :) 

Ha bármilyen kérdésetek van írjátok meg kommentben, és kövessetek be instagramon: insightfulblog néven megtaláltok. Ott értesülhettek, ha új bejegyzést rakok ki. Puszi! :) 

Balea hajvégápoló

Sziasztok! Következő termék egy Balea hajvégápoló. Kb 2 hónapja használom ezt a terméket, az egyik barátnőm ajánlotta. Mondta, hogy ő szereti, próbáljam ki. Ezért én is vettem egyet, mert az előző hajvégápolóm már majdnem elfogyott. Nem tudok róla nagyon sok dolgot mondani, én jól elvagyok vele, szeretem. Úgy emlékszem 700-800 Ft körül volt az ára, így gondoltam, ha tényleg jó, annyit megér. Egy ideig csak a hajvégekre használtam, hajmosás után 2 pumpálásnyit tettem a kezemre, és azt oszlattam el a végeken. Hát itt annyira sok változást nem vettem észre, vagyis nekem elég szárazak a hajvégeim, azokra úgy egész jó, de a töredezettségen nem igazán változtatott. Mostanában már nem csak a hajvégeimre teszek, hanem az egész hajamra, mármint csak a hosszára, a tövekhez nem, hogy ne zsírosodjon be. 3 pumpálásnyit használok így, és azt viszem fel a hajamra. Szép fényes lesz tőle, és talán kicsit rendezettebb is. Nekem, göndör hajúként hajlamos arra a hajam, hogy össze-vissza álljon, és talán ezt is kicsit rendszerezni. És néha mikor reggel nagyon kuszán állnak a tincsek, még szárazon is egy picit eloszlatok rajta, hogy így rakjam helyre őket.  Plusz pozitívum, hogy az illatát is szeretem. :) 

4 pontot adok rá az 5-ből. Nem rossz termék, az ára is elég jó. Bár én most azt fontolgatom, hogyha elfogy, visszatérek a korábban használt, szintén Baleás hajolajhoz. Az nagyobb, és tovább is tart, szerettem használni. Az illatát is nagyon szerettem, állagában is eltér ettől a mostani hajvégápolótól, mert az ugye egy olajosabb termék. És talán ebből a szempontból jobban szeretem ezt a mostanit. És nem is mondanám, hogy az van, hogy várom, hogy elfogyjon és végre vehessem az olajat, mert nem, szeretném, hogy minél tovább tartson :D De szeretem váltogatni is a termékeket, amiket használok időközönként, úgyhogy most csere, aztán kitudja mit hoz a jövő, lehet ehhez is visszatérek. :P 

Miss Sporty szempillaspirál

Sziasztok! Most egy szempillaspirálról szeretnék írni nektek. Ez a Miss Sporty Pump Up Booster lila színű spirál, azt hiszem sokféle színben van még, de nekem ennek a keféje tetszett meg. Nem rég vettem újra másodszor, mert első használatkor nagyon elégedett voltam vele, az ára nagyjából 1000 Ft körül van. Mikor az elsőt használtam nagyon szerettem, szép nagy pillákat csinált, nagy a keféje, bár festék is sok marad rajta, ezért azt én mindig lehúzom mielőtt használnám, és így teljesen jó. De mikor nemrég megvettem másodszor, kipróbáltam párszor, és összetapasztotta a szempilláimat, nem volt szép, túl sok festék ment fel rá, nem tetszett a végeredmény. Ezért azt hiszem nem is használtam egy kis ideig. Aztán most nem rég megint a kezembe került, és adtam neki egy új esélyt, és teljesen elégedett voltam a végeredménnyel, nagyon szép hosszú szempilláim lettek tőle. Úgy látszik rá kell érezni a használatára. :D 

Pozitívum még benne, hogy nem hullik le a festék, mert sok olyan spirált használtam már, amit felkentem reggel, aztán mire hazaértem délután mindenhol szempillaspirál darabkák voltak a szemem alatt. Na az egy elég csúnya látvány. Az egyetlen dolog, amit nem szeretek, hogy kicsit nehéz leszedni, legalábbis én midig szétkenem és pandás leszek tőle :D Most ebből is, mint az előző posztban említettem már, hogy alapozóból is, kinéztem már a következő áldozatot, de addig ezt nem cserélem le, míg el nem fogy. 

Pontozásnál 4-et adok rá az 5-ből, szerintem egy próbát megér, ha épp szempillaspirálok között keresgéltek. Én jól elvagyok vele. :) 

 

Maybelline alapozó.

Gondolkodtam miről írjak először, aztán ez jó ötletnek tűnt, mert ha valaki a smink téma miatt téved ide, az alapozó egy hasznos kis termék. Én már elég rég használom ezt a Maybelline Affinitone alapozót, kb. 2 éve. Emlékszem mikor először megvettem, akkoriban egy gyenge fedésű alapozót használtam, amit szerettem is, de elkezdett nagyon problémás lenni a bőröm, viszont nem nagyon akartam váltani, és nem is tudtam mire kellene. De egyszer az elfogyott, és mivel anélkül nem nagyon akartam létezni, gyors megoldás kellett és megtaláltam ezt, hát vettem belőle. A 03-as árnyalat van meg nekem: Light Sand Beige, úgy tudom ez a legvilágosabb, de az én világos bőrömhöz még ezt is túl sötétnek mondanám. Viszont, mikor hazavittem, és először próbálkoztam a használatával nagyon tetszett. A fedése sokkal jobb volt, mint az én előző alapozómnak, és nekem épp erre volt szükségem. Most épp kiszemeltem magamnak egy másik alapozót, pár napja találtam rá, nem sokára be is szerzek egyet, ha lesz rá alkalmam, majd arról is olvashattok. 

Azt tudnám mondani róla, hogy egy jó kis alapozó, nem túl erős fedéssel, inkább egy olyan közepes, hidratálni nekem kell alá. Az állaga elég folyékony, de ez nekem nem igazán okozott problémát. Még nagyjából félig van az, amit épp most használok, és ez már a jó sokadik alkalom, hogy újra vettem. Ha értékelnem kellene 3,5 pontot adnék rá az 5-ből. 2000 Ft körül van az ára, Rossmannban szoktam beszerezni. Néha jó kis akciókra is rá lehet találni, többször szereztem már be 1500 Ft-ért, érdemes odafigyelni :P Nem tudom pontosan miért használom már ilyen régóta, annyira nem mondanám tökéletesnek ezt a terméket, talán én vagyok kicsit szkeptikus az új dolgok kipróbálásával kapcsoltban. És hát azt sem szerettem volna, hogy nagyon mellényúljak valamivel, és kidobott pénz legyen, amit fizettem érte vásárláskor.

Összességében azt mondanám el, hogy egy nem rossz termék. Akinek nincs túl sok probléma a bőrével, elégedett lesz a fedésével, nekem ez picit kevés. De szép 2 évet töltöttünk együtt, most megpróbálok továbblépni. :D  

Bemutatkozás.

Sziasztok! Ma indítottam el ezt a blogot. Megpróbálok majd minél több érdekes témával jelentkezni. Terveim szerint termékekkel kapcsolatos véleményeket láthattok majd, de könyvekről is terveztem mesélni, akár sorozatokról, bármi, amiről érdemes szót ejteni. Majd meglátjuk. :) Hamarosan jelentkezem az első poszttal. Puszi! 

süti beállítások módosítása